Bevezetés:Nem olyan régen, egy lány ismerősöm, Facebook üzenő falára kitett egy linket, hol baleset helyszínein készült fotók voltak láthatóak. Halottakról… Szörnyű látvány volt… Mély nyomot hagyott bennem, és arra gondoltam, hogy egy mentősnek ezt nap, mint nap élőben kell átélnie, hol nem csak a látvány sokkolja, hanem a szagok is… Az égett hús, és… Pfff…
Tudni kell rólam, hogy 12 éves koromtól mentőtiszt szerettem volna lenni, mint ahogy a riportban olvashatjátok majd Kata is! Annyi a különbség, hogy Ő véghezvitte az álmait, én pedig… De az egy másik történet…
Kata, amúgy Korcsog Dóra nővére, kivel múltkor csináltam egy interjút, mit ha ide kattintasz elolvashatsz-> Interjú a kedvenc focistámmal, Korcsog Dóraval… ;)
Szóval talán így már érthető miért született meg ez a riport a velem egy idős Katával, és, hogy miért pont vele! ;) Lássuk hát->
Interjú, a fiatal, siófoki mentőtiszt lánnyal, Mekkota Katalinnal!
Führinger Balázs –F-
-Szia Kata! Először is szeretném megkérdezni azt, hogy hány éves vagy, és helyileg pontosan hol is dolgozol, és milyen beosztásban, milyen típusú mentő autón?... (roham mentő, eset kocsi stb…)
Mekota Katalin
Szia Balázs!
Jó érzés, és egyben picit fura is, hogy az, ami nekem „csak” a kis átlagos életem, másnak érdekes olvasnivaló lehet … :)
27 éves vagyok, a siófoki Mentőállomáson dolgozom mentőtisztként már 5 éve, illetve még a főiskola alatt 2 évig itt voltam gyakorlaton is – már akkor nagyon megszerettem a kollégákat, minden vágyam volt, hogy velük dolgozhassak, az ő „bajtársuk” lehessek! Így már ismerősként kerültem ide, talán így könnyebben elfogadtak-megbíztak bennem , én pedig a mai napig imádok dolgozni járni, tényleg azt lehet mondani, hogy a második családommá váltak .
Esetkocsin dolgozom, ami itt Siófokon a legmagasabb szintű mentőautó (felszereltségét tekintve minden megtalálható benne, ami egy rohamkocsiban is, annyi a különbség, hogy míg azon mentőorvosok teljesítenek szolgálatot, nálunk csak mentőtisztek vannak beosztásban). Egy mentőápolóval, és egy gépkocsivezetővel közösen igyekszünk segíteni azokon akik rászorulnak.
Führinger Balázs –F-
-Mikor tudatosult benned az, hogy mentős szeretnél lenni, és mi ösztökélt arra, hogy erre a pályára lépj?
.jpg)
Mekota Katalin
Már 12-13 évesen tudtam, hogy mentőzni szeretnék, egyszerűen egyszer csak jött, hogy én ezt akarom csinálni (persze akkor még fogalmam sem volt ez milyen formában lehetséges, milyen iskola kell hozzá…de biztos voltam benn, én erre születtem – és úgy tűnik, nem csalt a megérzésem)!
Hogy mi ösztökélt erre a pályára? – biztosan szerepe volt benn annak is, hogy szüleim mindketten egészségügyben dolgoznak (Anyum asszisztensként, Apu mentősofőrként) , mondhatni a véremben van, bár tőlük soha egy szóval sem hallottam, hogy ebben a szakmában helyezkedjem el – sőt, kicsit féltettek is, mivel nem egy „lányos munka”. Környezetemben többen próbáltak finoman lebeszélni, más útra terelni, de hát aki ezt választja, azt szerintem nem lehet józan érvekkel meggyőzni, mert megvan benn a hivatástudat, ami viszi előre! Most már persze ők is látják, hogy ez a nekem való, boldog vagyok a munkámban, imádom amit csinálok, úgy megyek dolgozni, hogy várom, és nem muszájból (amit nagyon nagy szerencsének tartok, tudom, hogy sokan ennek épp az ellenkezőjét mondanák).
Führinger Balázs –F-
-Milyen sulikat kellett ahhoz elvégezned, hogy ezt elérd?
Szia Balázs!
Jó érzés, és egyben picit fura is, hogy az, ami nekem „csak” a kis átlagos életem, másnak érdekes olvasnivaló lehet … :)
27 éves vagyok, a siófoki Mentőállomáson dolgozom mentőtisztként már 5 éve, illetve még a főiskola alatt 2 évig itt voltam gyakorlaton is – már akkor nagyon megszerettem a kollégákat, minden vágyam volt, hogy velük dolgozhassak, az ő „bajtársuk” lehessek! Így már ismerősként kerültem ide, talán így könnyebben elfogadtak-megbíztak bennem , én pedig a mai napig imádok dolgozni járni, tényleg azt lehet mondani, hogy a második családommá váltak .
Esetkocsin dolgozom, ami itt Siófokon a legmagasabb szintű mentőautó (felszereltségét tekintve minden megtalálható benne, ami egy rohamkocsiban is, annyi a különbség, hogy míg azon mentőorvosok teljesítenek szolgálatot, nálunk csak mentőtisztek vannak beosztásban). Egy mentőápolóval, és egy gépkocsivezetővel közösen igyekszünk segíteni azokon akik rászorulnak.
Führinger Balázs –F-
-Mikor tudatosult benned az, hogy mentős szeretnél lenni, és mi ösztökélt arra, hogy erre a pályára lépj?
.jpg)
Már 12-13 évesen tudtam, hogy mentőzni szeretnék, egyszerűen egyszer csak jött, hogy én ezt akarom csinálni (persze akkor még fogalmam sem volt ez milyen formában lehetséges, milyen iskola kell hozzá…de biztos voltam benn, én erre születtem – és úgy tűnik, nem csalt a megérzésem)!
Hogy mi ösztökélt erre a pályára? – biztosan szerepe volt benn annak is, hogy szüleim mindketten egészségügyben dolgoznak (Anyum asszisztensként, Apu mentősofőrként) , mondhatni a véremben van, bár tőlük soha egy szóval sem hallottam, hogy ebben a szakmában helyezkedjem el – sőt, kicsit féltettek is, mivel nem egy „lányos munka”. Környezetemben többen próbáltak finoman lebeszélni, más útra terelni, de hát aki ezt választja, azt szerintem nem lehet józan érvekkel meggyőzni, mert megvan benn a hivatástudat, ami viszi előre! Most már persze ők is látják, hogy ez a nekem való, boldog vagyok a munkámban, imádom amit csinálok, úgy megyek dolgozni, hogy várom, és nem muszájból (amit nagyon nagy szerencsének tartok, tudom, hogy sokan ennek épp az ellenkezőjét mondanák).
Führinger Balázs –F-
-Milyen sulikat kellett ahhoz elvégezned, hogy ezt elérd?
Általános iskolában még nem tudtam merre kell ehhez indulni, csak az egészségügyi középiskola volt biztos, így kerültem Fehérvárra (ahonnan ugye ismerjük egymást).
Érettségi után Nyíregyházára mentem egészségügyi főiskolára (mivel akkor még csak ott volt nappali tagozaton mentőtiszt képzés), ami azért nagyon messze van, főleg úgy, hogy előtte még csak kollégista sem voltam – de nagyon akartam ! 4 év alatt rengetek korházi, és mentő gyakorlatunk volt, és persze amikor időm engedte plusszban is bejártam mentőzni, mert azért éreztem, mekkora felelősség ez, és tartottam tőle, minél többet-többször ott akartam lenni, gyakorolni-gyakorolni… Diploma után rögtön dolgozni is kezdtem, 22 évesen – épp júl. 1.-én lesz 5 éve.
Führinger Balázs –F-
-Munkád során, biztos szörnyű dolgokat kell látnod. Hogy bírod ezt feldolgozni? Volt e esetleg olyan, hogy egy esemény után rémálmok gyötörtek a látvány miatt?
Rengeteg megkérdezik ezt, és meg is értem, aki nincs ebben benn, annak nehéz elképzelni, de mikor ott vagy a helyszínen nem a szörnyűséget, az ijesztő sérüléseket látod, hanem a beteget, aki tőled várja a segítséget – azon vagy, hogy meg tegyél amit tudsz, mielőbb jobban érezze magát…nem utolsó sorban rengeteget számít, hogy nyugalmat lásson az arcodon a beteg! Természetesen, aki erre a pályára készül, már alapban jobban bírja az ilyen dolgokat, különben nem ezt választaná, de azért mi sem vagyunk fából, az esetek után sokszor átbeszéljük mi történt, igazán akkor tudatosul bennünk, hogy „úristen, mi volt”! Rémálmok sohasem gyötörtek, egyszer sem fordult elő, hogy beteggel-sérülttel (esetleg halottal) álmodtam volna.
Rengeteg rosszal, nehéz élethelyzetekkel találkozunk, és hazudnék, ha azt mondanám nem visel meg – igenis van, mikor többet kell beszélgetni, átrágni a történteket, és ritkán, mikor szükségem van rá a párommal is megbeszélem mi bánt, ez elkerülhetetlen (és ezért hihetetlen hálás vagyok neki, számomra ez rengeteget jelent – mert nem szívesen viszi haza az ember a munkát, és nem is „ajánlott” , de időnként ez kell, hogy megnyugodjak, feldolgozzam a történteket).
Mindemellett rengetek jó élménnyel is találkozunk, sok megmosolyogtató esettel, kedves emberekkel, szerencsére jóval többször tudunk segíteni, mint nem – és ez hihetetlenül fel tudja tölteni az embert, ilyenkor van az „ezért érdemes csinálni” érzés .
Mekota Katalin
Ez egy olyan kérdésed, amire nem tudok egy példával válaszolni – inkább azt mondanám, a gyerekek mindig jobban megviselik az embert (és itt nem a halálesetre gondolok, bármilyen betegsége-sérülése vagy egy kisgyereknek az sokkal inkább megmarad az emberben, és kivonuláskor is magasabb az adrenalin szint). A fiatalok értelmetlen halála szintén megvisel, napokig tud kattogni az agyam azon, hogy fiatalabb-esetleg csak pár évvel idősebb ember élete egy pillanat alatt véget ért.
Ez egy olyan kérdésed, amire nem tudok egy példával válaszolni – inkább azt mondanám, a gyerekek mindig jobban megviselik az embert (és itt nem a halálesetre gondolok, bármilyen betegsége-sérülése vagy egy kisgyereknek az sokkal inkább megmarad az emberben, és kivonuláskor is magasabb az adrenalin szint). A fiatalok értelmetlen halála szintén megvisel, napokig tud kattogni az agyam azon, hogy fiatalabb-esetleg csak pár évvel idősebb ember élete egy pillanat alatt véget ért.
Führinger Balázs –F-
Engem is a jobban megrendített, ha egy csöppségnek esett baja…
Egyszer a gyerekosztályon voltam gyakorlaton, ahol nagyon jól éreztem magamat! A lányok mindent megcsináltak helyettem, nekem csak játszanom kellett a gyerköcökkel, aztán egyik nap a kedvenc kissrácom hirtelen megragadta a kezemet, és riadtan rám nézett…
Láttam, ahogy az arca hirtelen elfehéredik, és a szája bekékült… Szaporán kezdte venni a levegőt, és egy pillanat múlva, már esett is össze… A levegőben kaptam el… Ölbe vettem, és az ágyába tettem, a lábait magasra emeltem, miközben nyomtam a vészcsengőt…
Hamar megérkeztek a „profik” ápolók, és a dokik… Ott maradtam az ágya mellett, és míg ügyködtek rajta, végig engem nézett… Hihetetlenül durva érzés volt látni a halálfélelmet a szemében…
Az egyik pillanatban még full eleven volt, és játszottunk, hülyéskedtünk, a másik percben meg ott haldoklott tőlem 2 méterre… Hála Istennek stabilizálták az állapotát…
A kicsinek valami szív problémája volt… Pont az utolsó gyerekosztályos gyakorlati napomon volt ez az eset… Akkor döbbentem rá, hogy nem akarok ott dolgozni… Nem tudom mi lett volna velem, ha Ő, akkor ott meghal… Utána még néhányszor meglátogattuk az osztálytársnőmmel, és elhalmoztuk minden jóval! :D
-Biztos sok ilyen volt már, de azt szeretném megtudni, melyik volt a legemlékezetesebb eseted, mi után úgy érezted, „Érdemes ezt csinálni, hogy van értelme…” Tehát melyik riasztásodat könyveled el a legnagyobb sikerednek?
Hirtelen több ilyen is eszembe jut- az első egy 4 hónapos kislány esete, aki ágyról esett le, fejsérülést szenvedett, hatalmas haematoma (bevérzés) keletkezett a kis fejében (kb. másfélszeresére nőtt a kis koponyája) , aluszékony volt, ami egyre fokozódott, azonnal meg kellett műteni, helikopterrel reptettük el Budapestre…fiatal szülei nagyon hálásak voltak a gyors továbbszállíttatásáért, a hatalmas ijedtség ellenére nem győztek köszönetet mondani.
Majd bő egy év múlva szintén beteget vittünk a korházba, mikor eltipegett mellettem egy tündéri szőke fürtös kislány, rámosolyogtam, mentem volna tovább, mikor az édesapa utánam szólt, megállított, hogy ő az a kicsi lány, akit 1 éve elláttunk, teljesen egészsége, kontroll vizsgálatra jöttek, azóta is hálásak nekünk…
Hát itt jött a libabőrözés, és a kérdésedben is említett érzés
Másik nagyon kedves betegemmel mai napig váltunk levelet ünnepekkor – Ő egy svájci kis faluban élő idős néni, aki még 3 éve nyáron látogatott haza rokonaihoz, s volt egy kisebb rosszulléte mellkasi panaszokkal, s mivel nem voltak nála a korábbi zárójelentések bevittük a korházba. Út közben nagyon jót beszélgettünk, teljesen megnyugodott, mondta is „meggyógyított a kis doktornő mire ideértünk” - miután átadtuk a sürgősségi osztályon a hozzátartozok jöttek oda hozzám, hogy írjam le a nevem-címem, kérte a néni, hogy kérjék el. El is feledkeztem erről, majd karácsony előtt jött a meglepetés, a nénitől Svájcból, és az itthon élő rokonaitól is jött a képeslap egy kis levéllel! – nem is lehet leírni ilyen érzés, annyira örültem neki-különösen karácsony előtt volt nagyon szivetmelengető érzés! Azóta sem feledkeztek meg rólam, jönnek (és persze mennek is) a levelek-üdvözlőlapok.
A harmadik egy olyan eset , amikor sajnos már nem tudtunk segíteni, mégis tudtunk adni valami nagyon fontosat a hozzátartozóknak – a megnyugvást, hogy minden lehetőséget magkapott a szerettük, hogy látták küzdött amíg bírt, és mi is küzdöttünk! Másfél órás újraélesztés után (mialatt többször visszatért a keringése, majd ismét leállt) tudtunk elindulni egy középkorú úrral a korházba, majd útközben is többször újra kellett éleszteni, végül a korházi átadást követően nem sokkal meghalt. Fia mindvégig mellette volt, végignézte az édesapja harcát, pontosan tájékoztattuk mikor mi-miért történik, mik az esélyek. Intenzív osztály előtt várakozott, mikor kiléptem rám nézett, és csak annyit kért, őszintén mondjam meg mi lesz az apukájával? (Ilyenkor ugye már nem lett volna az én feladatom közölni a rossz hírt, hisz átadtuk a beteget ).
Miután elmondtam, a 2 méter magas, 120 kg-os felnőtt férfi a nyakamba borult, úgy zokogott, és csak azt hajtogatta, látta, hogy mindent megtettünk, és hogy küzdött az Apukája, és ez mennyire sokat jelent neki, hogy végtelenül hálás…
Ezek olyan helyzetek, amire nem lehet felkészülni, először szinte megrémültem mikor felém lépett, majd csak álltam, ő szorított magához, és megint ott volt „azaz érzés”…
Führinger Balázs -F-
Női mentősként, milyen hátrányok értek Téged a munkád folyamán? Mennyivel nehezebb egy női mentősnek a dolga, a férfi kollégákkal szemben? És Ők, hogy viszonyulnak hozzád?
.jpg)
Az talán már érezhető volt a korábbi válaszokból, hogy a kollégákkal nagyon jó a kapcsolatom, imádom őket, ahogyan ők is tisztelnek-szeretnek. Talán mikor idekerültem volt kis fenntartás velem szemben, hisz fiatal voltam, kezdő… de nagyon hamar elmúlt, nem éreztették velem, rengeteget segítettek!
Női mentőként hátrányok? – nem igazán tudnék mondani. Lehet nekem van csak túl jó dolgom itt, de tényleg nem érzem, hogy bármiben is hátrányt szenvednék. Persze a helyszínen nem árt óvatosnak lenni, ha esetleg agresszív betegről van szó, de a fiúk mindig vigyáznak rám . Illetve azért kicsit fiúsítva vagyunk” szerintem , nem lepődünk meg, ha egy-két beteg csúnyán szól, esetleg goromba.
Úgy veszem észre a betegeket nem zavarja, hogy nő száll ki a mentőautóból, sőt, azért a férfiak szoktak örülni - mondom is nekik, amíg udvarolni tudnak nagy baj nincs . Én nagyon könnyen megtaláltam a helyem, ismerni kell a határaidat, hogy mire vagy képes, és ehhez alakítani fellépésedet, a „stílusodat”.
(Mert azért nem vagyunk férfiak, nem tudunk annyit emelni, esetleg veszélyes helyszínekre le-fel mászni, illetve csak segítséggel, és ezt be kell látni. Az emberi oldalát tekintve pedig szintén nem kell , hogy feladjuk a nőiességet, úgy veszem észre nőként is tisztelnek, nincs szükség „hasonulni” a férfiakhoz).
Führinger Balázs –F-
-Kiváncsi lennék arra, hogy mi életed legnagyobb félelme? Mitől „rettegsz”?
Mekota Katalin
Nem pontosan tudom ezt hogyan érted, amitől ténylegesen rettegek azok a kígyók, ki lehet velük üldözni a világból! Az életben nem rettegek semmitől, persze félelmeim vannak, tartok bizonyos dolgoktól, de azokkal is szembe lehet nézni, nem szabad rettegve élni – igaz az, hogyha a legrosszabbal szembenézel ami csak szerinted bekövetkezhet, és végiggondolod milyen lehetőségek vannak,mi történhet akkor, s az milyen hatással lehet rád, máris megkönnyebbülsz
Egyszeri alkalom-csak a kiváncsiság miatt :)
Führinger Balázs –F-
-A civil életedben, mivel foglakozol? Milyen hobbijaid vannak? Mit csinálsz szabad idődben, hétvégén?
Mekota Katalin
Szabadidőmben rengeteget vagyok a családommal-párommal – legtöbbször közösen csinálunk programokat, mint bárki más. Imádom a Hugimat, olyan nincs ami ne lenne jó időtöltés, ha együtt vagyunk. Időnként elsősegélyt is oktatok, iskolában-tűzoltóknak, cégeknél , valamint főként nyáron vannak ügyeletek( strandon, rendezvényeken).
Legújabb hobbim a hastánc, picit több mint 1 éve művelem, és nagyon szeretem! – nincsenek nagy terveim vele, de jó kikapcsolódás, mozgás.
Mekota Katalin
Szabadidőmben rengeteget vagyok a családommal-párommal – legtöbbször közösen csinálunk programokat, mint bárki más. Imádom a Hugimat, olyan nincs ami ne lenne jó időtöltés, ha együtt vagyunk. Időnként elsősegélyt is oktatok, iskolában-tűzoltóknak, cégeknél , valamint főként nyáron vannak ügyeletek( strandon, rendezvényeken).
Legújabb hobbim a hastánc, picit több mint 1 éve művelem, és nagyon szeretem! – nincsenek nagy terveim vele, de jó kikapcsolódás, mozgás.
Führinger Balázs –F-
-Kinek, kiknek köszönheted azt, hogy idáig eljutottál, kinek vagy hálás az életben?
Mekota Katalin
Elsősorban egyértelműen Anyukámat említeném, neki köszönhetek mindent, a bátorítást, bíztatást , mindig mellettem volt, hitt abban amit csinálok, és tudom, hogy nagyon büszke rám . Természetesen az egész családom, a párom is jelentős szerepet játszik abban, hogy az vagyok aki, hogy boldog vagyok, hogy egyensúly van az életemben! – velük kerek a világ .
Führinger Balázs –F-
-Van a szakmában, vagy esetleg az életben példaképed, kire felnézel? És ha igen, akkor miért?
Mekota Katalin
Szakmailag rengeteg kollégámra, orvosra felnézek, akik sokat segítettek abban, hogy fejlődjek, hogy valóra váljon a 13 éves „kicsi Kata” elképzelése a mentőkről. Őket már csak amiatt az elszántság, hivatástudat miatt is becsülöm, ami mindenkiben meg van aki ebben a szakmában dolgozik.
Führinger Balázs –F-
-Vannak e álmaid, terveid, úgy a magán életben, mint a szakmában? Rövid, és hosszú távon egyaránt?
Mekota Katalin
Természetesen vannak álmaim, vágyaim – leginkább aktuális a párommal való közös élet elkezdése, majd saját kis család alapítása Azt hiszem megtaláltam a helyem az életben, igazából csak azt kívánom, hogy ezen az úton mehessek tovább, s mellettem legyenek azok, akik fontosak számomra.
Szakmailag is mindig van hova fejlődni, vannak továbbképzések, és persze a tapasztalatszerzés az, ami viszi előre az embert – itt nincs két egyforma eset, két egyforma nap, épp ezért rengeteg a kihívás, állandóan új emberekkel találkozok, mindenkivel másképp kell szót érteni… ez elég szakmai kihívás .
Führinger Balázs –F-
-Mit tervezel a nyárra? Nyaralás, pihenés lesz? Merre, és kivel fogod kipihenni az évet?
Mekota Katalin
Párommal nemsokára Erdélybe megyünk pár napra túrázni, majd lesz egy kis pihi a Balcsin családdal.
Führinger Balázs –F-
Szeretném, ha megosztanál néhány „bölcsességet” az olvasóimmal, és velem. Láss el minket hasznos tanácsokkal, gondolatokkal, a hétköznapokra, szerelemre, az életre, vagy bármi másra vonatkozóan…
(Úgy érzem, Te egy példakép lehetsz egyes olvasóim számára, ezért talán ez a legfontosabb kérdés! Ezért is hagytam a végére! Dórcus is nagyon jó dolgokat válaszolt erre a kérdésemre. Kíváncsi vagyok a Te egyéniséged, milyen hasznos tanácsokkal lát e minket! )
Természetesen vannak álmaim, vágyaim – leginkább aktuális a párommal való közös élet elkezdése, majd saját kis család alapítása Azt hiszem megtaláltam a helyem az életben, igazából csak azt kívánom, hogy ezen az úton mehessek tovább, s mellettem legyenek azok, akik fontosak számomra.
Szakmailag is mindig van hova fejlődni, vannak továbbképzések, és persze a tapasztalatszerzés az, ami viszi előre az embert – itt nincs két egyforma eset, két egyforma nap, épp ezért rengeteg a kihívás, állandóan új emberekkel találkozok, mindenkivel másképp kell szót érteni… ez elég szakmai kihívás .
Führinger Balázs –F-
-Mit tervezel a nyárra? Nyaralás, pihenés lesz? Merre, és kivel fogod kipihenni az évet?
Mekota Katalin
Párommal nemsokára Erdélybe megyünk pár napra túrázni, majd lesz egy kis pihi a Balcsin családdal.
Führinger Balázs –F-
Szeretném, ha megosztanál néhány „bölcsességet” az olvasóimmal, és velem. Láss el minket hasznos tanácsokkal, gondolatokkal, a hétköznapokra, szerelemre, az életre, vagy bármi másra vonatkozóan…
(Úgy érzem, Te egy példakép lehetsz egyes olvasóim számára, ezért talán ez a legfontosabb kérdés! Ezért is hagytam a végére! Dórcus is nagyon jó dolgokat válaszolt erre a kérdésemre. Kíváncsi vagyok a Te egyéniséged, milyen hasznos tanácsokkal lát e minket! )
Nem hinném, hogy túl nagy bölcsességeket tudnék megosztani veletek, illetve már talán az előző válaszaimból is kitűnik mi az ami számomra fontos, milyen értékeket tartok fontosnak. A munkám rengeteget segít abban, hogy a földön maradjak, azt tudjam értékelni ami igazán fontos! – mert mit számít a több milliós motor, ha a huszonéves gazdája mellette fekszik felismerhetetlenül összeroncsolódva? vagy mit számít, hogy reggel rosszul ébredsz, nem úgy áll a hajad ahogy akarod, hogy nem engednek el a szüleid valahova, mikor egy kisgyermek marad árván egy baleset következtében? vagy mit számít, hogy összekapsz a kedveseddel, és azt hiszed örökre vége, mikor látod, ahogy egy 60 éve házas idős pár zokogva búcsúzik a mentőben, mert egyiküknek korházba kell menni, s pár napra elszakadnak egymástól…( te pedig egyszerűen felhívod, és veled van)? Nem kívánom, hogy ezeket bárki átélje, elég ha csak néha, mikor úgy érzi, rá szakadt a világ összes gondja, és nincs aki nála szerencsétlenebb, és aki rosszabb helyzetben van… na csak ilyenkor fusson át az agyunkon mi is az ami számít!
Führinger Balázs –F-
Talán, az eddigi legmegindítóbb, s legérdekesebb beszélgetésem volt ez, mit most Veled folytathattam Kata! Örülök, és köszönöm, hogy elfogadtad a meghívást!
Bízom benne, hogy ha ne adj Isten valami baj ér engem, Te ott leszel, hogy segítsél rajtam…
Szia…
:)
Nagyon szívesen, és én is köszönöm, hogy rám gondoltál…
Szia…
Nyomj egy Tetsziket, ha ott van a fotod legelöl, akkor ezt már megtetted! ;)
Osszátok meg cikkeimet IWIW, és FACEBOOK-> ÜZENŐ FALAITOKON, hadd jusson el eme cikk minnél több emberhez! ;-)
Író: Führinger Balázs –F-
Kattints a képre, és JELÖLJ BE (akár ismeretlenül is) Facebook-on, / vagy IWIW-en/ és emilben, IRJ levelet, vagy kommentáld a cikkeimet a Weblap ÜZENŐ FALÁN! ;)
Balázs Führinger
Névjegy létrehozása
Használd az ÜZENŐ FALAT,s ird le véleményedet a cikkről:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése