A lány, ki nem mer kimenni az utcára...

Szia.
Sok embert hallgattál már meg és soknak tudtál segíteni, remélem nekem is tudsz:(
Volt 1 pasim, akivel 9 hónapig voltam együtt. De egyszer mikor nála voltam részeg volt és mindennek lehordott, pedig nem is csináltam semmit. A barátai elött tehénnek meg gusztustalannak hívott, szóval leégetett. Ez 2 éve volt. Azóta nincs önbizalmam, mert mikor ez történt vagy 1 hónapig csokival meg cukros üdítővel tömtem magam, így 8 kg-ot híztam. 164 cm vagyok és 60 kg. Most még a lakásból is alig merek kilépni, mert félek, hogy valaki kicsúfol, vagy csak simán nevet rajtam. Barátaim sincsenek nagyon, mert félek ismerkedni, mert nem tudom mit gondolnak rólam. A sulitól is már nagyon félek, mert ott is van 1 lány aki szokott szivatni, Én meg nem merem megvédeni magam mert félek, hogy csak rosszabb lesz. És most még a legrosszabb az hogy szerelmes lettem, és újra félek. Nem merek hozzá még odamenni sem. Az a lány akit a barátnőmnek mondhatok gyönyörű, és bárhova megyek, mindig megnézik a fiúk, meg mindenkivel olyan jól el tud beszélgetni. Annyira rossz ezt látni.:( Nagyon sokszor esténként álomvilágba menekülök, és azt képzelem, hogy minden szép és jó, tele vagyok önbizalommal és sok barátom van, de mikor rájövök, hogy ez nincs így kiborulok és sírni kezdek.
Szeretném ezt valahogy leküzdeni:(

Szia…

Nagyon csúnya dolog volt ez a párodtól, de gondolj abba bele, hogy tuti nem komolyan gondolta! Hisz tetszettél neki, azért járt Veled! Vannak olyan emberek, ki amikor részegek, azt sem tudják mit beszélnek… Sokaknál egy bizonyos határig a pia, az őszinteséget hozza ki, de egy szint fölött pedig össze vissza beszélnek, meg eldurran az agyuk, és szitkozódnak… Hát itt is ez történt…
Szóval értem, hogy ez Téged mélyen érintett, de butaság volt, hisz nem volt alapja… „Részeg embert, sosem szabad komolyan venni!”
A tankönyvek szerint úgy kell kiszámolni a lányok normális testsúllyát, hogy magasság-100 és a maradéknak a -10%-ka, tehát nálad:

164 - 100= 64 64 – 10% = 58 kg. Tehát a Te 60 kg-od a tankönyvek szerint, tökéletes, de 2-3 kg-ot le szeretnél adni, mert úgy jobban éreznéd magadat, akkor rajta! Csak erőt kell vegyél magadon! Én is mindennap edzek itthon egyedül! Azért, hogy jó legyen a közérzetem, és legyen önbizalmam…

Azt tanácsolom Neked, hogy minden este fussál helybe a tv előtt… Először 5 percet, aztán 10-et, s így tovább… Akkor csinálj guggolásokat, felüléseket, fekvőtámaszokat, akkor csinálj úgy, mintha ugráló köteleznél! Ugrálj! Zenére, tv-re, stb… Közbe 1-2 percre szusszanj egyet, és folytasd! Napi 45-60 perc kis mozgás, és 2 hónap alatt hibátlan alakod lesz, és minden férfi arról fog álmodni, hogy megérinthessen!
Mi férfiak már csak ilyenek vagyunk… Ha látunk egy formás, sportos popsit, vagy egy lapos hasat, akkor megbolondulunk! És ezt Te is tudni fogod, vagy legalábbis tudni fogod! És mivel otthon vagy, erre rá is érsz!
Ezen kivül este hanyagold a csokikat stb…
Anyuddal menjetek el a boltba, és vegyetek egy két új, divatos ruhát, vidd el barátnődet is, és mond, hogy adjon tanácsot mit vegyél fel!

Az edzések hatására+új ruhák, pár hét alatt rohamosan nőni fog az önbizalmad!
Igy bátrabban mész majd el ide-oda…

Én amúgy mindig azt szoktam mondani, hogy soha ne másoknak akarj megfelelni, hanem magadnak! Mert mindenkinek nem lehet megfelelni!
És ha ezen kattogsz, sosem lehetsz boldog…
Tűzzél ki magad elé egy célt, és törekedj meg valósítani! Aztán ha elérted legyél boldog, és ha ez amit elértél másoknak is tetszik, az számodra legyen egy külön öröm, de ne az legyen az elődleges cél, hogy megfelelj ennek, vagy annak! Semmi értelme, mert amint megfeleltél ennek, meg annak, abban a pillanatban lesz egy 3. személy, kinek, meg úgy nem tetszel! Érted? :)

A végére még egy tanács! Mosolyogjál sokat! A fiúk imádják, ha egy lány mosolyog! :)

Légy bátor, ne foglalkozz az emberek véleményével, tűzz magad elé célokat, eddzél, irány a fodrász, plusz a pláza -> új ruhák, esetleg menj el szoliba! (De vigyázz oda ne égj! Az edzést, a diétát, és a szolit is csak módjával! ;) Aztán mosolyogva kerülj közel a fiúhoz, kibe szerelmes vagy! ;)

Sok sikert! ;)
Szóritok! Puszzziiiiii,
Ha itt jártál, Nyomj egy Tetsziket légyszi! :) Ha ott van a fotod legelöl, akkor ezt már megtetted! ;)



Führinger Balázs –F-

2 megjegyzés:

Dzsidzsi írta...

Igaza van Balázsnak!!! Nem szabad megfelelni senkinek! Önmagaddal legyél tisztában, ez a legfontosabb!
És ha a kis lelked rendben lesz, majd téged is észrevesznek a fiúk, mert a kisugárzásod a fontos! Ezt ugyanis megérzik!
Fel a fejjel és hajrá! :)
Ja, és remélem hallunk még felőled!!! :)

Unknown írta...

szia!!!
ennek a lánynak csak annyit tudnék mondani hogy a hugom isebben a szituban van....160cm és 60 kg....a volt barátja mindig piszkálta fogyoz...stb.....butaság....szép vagy okos vagy a többi nem számit.nem a külsö a fontos hanem a lelked....és már a tanács kérés is egyut amin elindultál hisz bátorság kell ehhez is...
puszi