A FOTÓK, CSAK ILLUSZTRÁCIÓK!
Az eutanázia egy görög eredetű szó! Jelentése: Jó, szép halál…
Egyes nézetek szerint, az embernek joga van nem csak az élethez, hanem a halálhoz is. A méltó halálhoz. Azok, akik ezt vallják, úgy gondolják, hogy végstádiumban lévő, halálra váró, nagy fájdalmaktól szenvedő beteg életének a fent tartása nem áll érdekében sem a szenvedő alanynak, sem a családnak, vagy a társadalomnak. Eme nézettel szemben sok másik helyezkedik el! Legerőteljesebb képviselője a másik oldalnak nem más, mint a keresztény egyház, ki azt hirdeti, hogy a szenvedés, az élet szerves része, mibe megtisztul a lélek, s katartikus állapotba kerül!
A Biblia szerint az aki öngyilkosságot követ el, az halála után nem juthat a mennybe. Az eutanázia aktív formája, pedig egyenesen a 10 parancsolat 5. pontjába ütközi, s az pedig nem más, mint, hogy NE ÖLJ!
Az előbb említett aktív eutanázia, ugyanis azt jelenti, hogy a haldoklót, egy ember, kémiai, fizikai, biológiai úton segíti át a más világra! Ez általában orvosi eszközökkel, gyógyszerekkel szokott történni.
Eme kegyes halálnak, ismerjük egy másik formáját is, melyet passzív eutanáziának hívunk. Ennek leegyszerűsítve az a lényege, hogy az orvos eldöntheti, a végstádiumos betegnek meddig, s milyen eszközzel köteles az életét megtartani. Ennek a passzív formának van még egy fajtája, mikor a beteg rendelkezhet a felöl, hogy kéri e a további kezeléseket! Ennek egyik fő feltétele az, hogy 18. életévét betöltött, s beszámítható legyen az egyén, s az, hogy a beteg olyan súlyos betegségben szenvedjen, amely az orvostudomány mindenkori állása szerint rövid időn belül – megfelelő egészségügyi ellátás mellett is – halálhoz vezet és gyógyíthatatlan. Ha eme sajnálatos feltétel fent áll, s a beteg is beszámítható, lemondhat írásban az életmentő műtétről, gyógyszeres, vagy más kezelésről, sőt az újraélesztésről is! Ezt a nyilatkozatát 3 orvos fogja elbírálni. A beteg kezelő orvosa, egy kezelésben részt nem vevő orvos, s egy pszichiáter mondja ki azt, hogy a beteg gyógyíthatatlan, s tudatában van döntésének következményivel! A döntés után, 3 nappal, ha a beteg írásban, két tanú előtt még mindig úgy nyilatkozik, hogy lemond a további kezeléseiről, akkor kérésének kötelesek eleget tenni, az intézmény dolgozói. Ezt a döntését bármikor visszavonhatja, akár szóban is!
Nem élhet a passzív eutanáziával az a várandós anya, kinek van esélye arra, hogy kihordja a gyermekét, és egy szülő sem rendelkezhet úgy, hogy nem kéri gyermeke kemoterápiás kezelését, ha a rák nem előre haladott…
A passzív eutanázia szabályai (az aktival szemben,) jól le vannak fektetve! Egyértelmű, minden élethelyzetre…
Az aktív eutanázia sok vitát szült az egész emberiség történelmében, s teljes egyetértés gyanítom sosem fog születni ez ügyben. Ugyanis az orvosokat, gyakorlatilag köti a Hypokrateszi eskü, mely az élet védelmére kötelezi őket, ezt a fogadalmat nem csak az orvosoknak kötelessége letenni, hanem minden egészségügyi dolgoznak a diplomaosztóján. Az én eredeti végzetségem ápoló, s tanulmányaim alatt részletesen foglalkoztunk több tantárgyból is az eutanáziával, s a halállal. És természetesen tanulmányaim végén, ünnepélyes keretek között, nekem is le kellett tenni az esküt…
Az én privát véleményem erről a dologról az, hogy igaz nem vagyok keresztény, de hát Európaiként, átjár a katolikus szellemiség, emiatt tudom, hogy ölni bűn, s a pokolra kerülhetek miatta. Na, az már más kérdés, hogy van e pokol, vagy nincs. Ennek a lényege az, hogy valószínűleg, nem tudnék hosszú távon elszámolni a lelkiismeretemmel, ha egészségügyi dolgozóként, aktív eutanáziákat hajtanék végre. Már ha erre a törvény lehetőséget adna, mert azt hiszem még nem említettem, de ezt természetesen a Magyar törvények tiltják, s börtönnel büntetik. De nem csak Magyarországon, hanem szinte az egész világon.
Most némely olvasóm, egyből nekem szegezi a kérdést, akkor szenvedjen inkább az a szerencsétlen sorsú beteg, mikor emberiesség címszó alatt, a kutyákat, vagy a lovakat is elaltatjuk, ha gyógyíthatatlannak ítéljük a betegségét.
Ez mind igaz is. De úgy hiszem, van más megoldás is! Ami igaz, rengeteg pénzbe kerül a társadalomnak, de ha valamire, akkor erre megérné fordítani, hisz a rák, vagy más gyógyíthatatlan betegség nem nézi hány éves az illető, hogy az jó, rossz, gazdag, vagy szegény e. Tehát bárki, bármikor kerülhet egy végstádiumos állapotba, de ha nem is Ő, akkor valamelyik hozzátartozója, barátja, ismerőse…
Hogy mi a megoldás szerintem? A palliatív terápia, mit a Hospice szolgálatok végeznek! Elsősorban daganatos betegek életminőségét javító kezelések ezek, melyeket néhány helyen külön Hospice házakban végeznek! Eme intézmény lényege, hogy a haldokló, s családja meghitten, belsőségesen töltsék az utolsó időszakot, egy kellemes légterű szobában. Olyan „otthonos” körülmények között! A szobát úgy próbálják kialakítani, hogy az semmilyen téren ne hasonlítson egy korteremre. A palliatív terápia lényege, hogy a beteg életét megpróbálja úgy javítani, hogy élete végéig egy viszonylag elfogadható életminőségben éljen és ne kívánja feltétlenül a halált. Természetesen a szenvedés itt sem kerülhető el teljesen, de igyekeznek minden eszközzel azt enyhíteni, és méltóság teljessé tenni az egyén halálát, mi méltóság elérése egy kórházban, véleményem szerint szinte elképzelhetetlen, hiába a nővérek legnagyobb odaadása, s elhivatottsága. Egyszerűen a környezet nem megfelelő erre. A kórházak túlzsúfoltak, az orvosok, s az ápolok túl terheltek, alulfizetettek, s java már kiégett, bele fásult a nehéz mindennapokba, s az elismerés, s a megbecsülés hiányában. A szakmai gyakorlatom alatt azt tapasztaltam, hogy némely kórházi alkalmazott úgy megy be a munkahelyére, mint egy munkás a gyárba. Aki arra hajt, hogy túlélje a munkaidejét, s a betegekkel is úgy bánik, mint egy munkadarabbal. Érzéketlenül… Ez a beteg állapotára, gyógyulására közvetlenül kihat. Elmesélek egy rövid történetet a dolgozatom végén. A szakmai gyakorlatom alatt, volt egy fiatalabb osztálytársnőm, ki akkor 17 éves volt. Egy kis vékony, fekete hajú, mosolygós, könnyen elpirulós, kedves lány, kinek a személyisége olyan melegséget sugárzott, hogy az ember mikor a közelében volt, legszívesebben mindig hozzá bújt volna. Ellen állhatatlan késztetést érzett az ember, hogy megsimogassa, vagy megpuszilja, s eme testi kapcsolat által telitödjön lelke boldogsággal.
Nagy szerencsémre, egy osztályra kerülhettem eme osztálytársnőmmel. Szemtanúja voltam egyszer, hogy egy haldokló bácsi, kiről már lemondtak az orvosok, s a nővérek is, mert már napok óta nem fogadta el az ételt, s a folyadékot sem, s emiatt infúzióval próbálták megmenteni a kiszáradástól, s kit már etetni sem próbáltak a nővérek, egyszer csak felnézett a mellette álló, mosolygós kicsi lányra, aki bársonyos kezeivel megérintette erőtlen kezeit, s így szólt.
„Csókolom János bácsi…
Hoztam Önnek valami nagyon finomat, amit most megeszünk szépen!”
:)
A bácsi belenézett a kis lány nagy, sötét, mosolygós szemeibe, aki elkezdte felültetni. A bácsin látszott, hogy nem hagyta el magát, hogy a kis vékony lánynak ne kelljen annyit erőlködnie.
Ekkor kihívtak a kórteremből, s meg kellett csináljak valamit, de mikor visszamentem, láttam, hogy a kicsi lány beszél, s beszél a bácsihoz, közben nagy mosoly az arcán, János bá pedig egy pillanatra le nem venné a szemét róla, s mikor a kanál közelit a szájához, olyan nagyra nyitja a száját amekkorára csak tudta. A idős úrnak, egész jó színe lett, visszajött az életkedve, s az étvágya, s látszott rajta, hogy minden vágya az, hogy ez az etetés örökké tartson…
Elfeledkezett a fájdalmáról, a halálos betegségéről, s arról, hogy egyedül van…
A Hospice szolgálatba igyekeznek ilyen ápolókat felvenni, mint ez a kicsi lány, ki mindennap azért ment be a kórházba, hogy segítsen valakin, ha máshogy nem, egy szóval, vagy egy érintéssel, minek melegségének fájdalomcsillapító hatása, többet ért bármennyi morfiumnál…
Ha itt jártál, kérlek nyomj egy TETSZIKET Te is!Ha a fotód ott van legelöl, akkor ezt már megtetted egy korábbi cikkemnél! ;-) -->
Írta: Führinger Balázs -F-
14 megjegyzés:
Xia kisBalázs!
Nagyon tetxik az írásod az eutanáziáról!
sztem 5ös lesz:)
nagyon jó lett,ügyes vagy:)
Nagyon jo lett és szerintem is 5-ös lesz!!!!!
Ha megkaptad rá az osztályzatot,értesíts minket!!!!!!
Szia!
A szabályoknál nem egészen korrekt amit írtál. Már ami a passzív eutanáziát illeti.
Nekem a gyermekem volt gyógyíthatatlan beteg, akin csak kísérleteztek, ám tudtuk, hogy mindeképpen meg fog halni! Több kórházat megjártunk, és mindenhol elmondtuk, hogy egy esetleges légzésleállásnál nem járulunk hozzá többé az újraélesztéséhez. Ezt minden kórházban elfogadták így, egyet kivéve! Ott közjegyző által hitelesített iratot kértek, azonban még így is volt orvos aki próbálkozott különféle dolgokkal, és látszott rajta a megvetés. De az vesse rám az első követ, aki végignézte már úgy a gyermeke kínlódását három éven keresztül, mint én. Aki tudja, hogy milyen is amikor ő sír, és a szülő nem tud neki segíteni. Csak sír vele, mert tudja: nincs remény, és nem tudja sehogy megkönnyíteni a dolgát. Ez emberhez méltó? Nem! (Ha már a vallásnál tartunk! Egy kisgyermek mit vétett? Mitől kell megtisztulnia a szenvedések által?)Mindezt csak az tudja, aki átélt már hasonlót. Én minden nap azért imátkoztam, hogy végre az angyalok közé kerülhessen a gyönyörű, és okos kislányom. Nem kívánom senkinek ezt az érzést! Azonban azt vallottam, és vallom a mai napig, hogy ha nem engedjük el a hozzátartozónkat, és mindenáron itt akarjuk tartani őt (a szenvedését meghosszabbítva ezzel) akkor az a saját önzőségünk!!!!
Balázs,sok sikert.. tuti sikerülni fog és ahogy többen is irták 5-ös lesz :)
Szia Balázs!
Szerintem az írásod nagyon jó lett! Tetszett a történet is, amit leírtál. Szívmelengető! :) Bár Én nem értek egyet az eutanázia ellenzésével, mivel három családtagom szenvedett sokáig, ebből kettő tüdőrákban és a harmadik is tüdőbetegségben szenvedett, de neki sok más betegsége is volt e mellé. Mindhárman megérdemelték volna, hogy ne szenvedjenek. Biztos vannak nem indokolt esetek, de vannak indokoltak is, amikor már tényleg csak kínszenvedés az "élet" és a gépekkel csak meghosszabbítják a szenvedést, ami se a betegnek, se a hozzátartozóinak nem jó, sőt rosszabb. Szerintem.
Tisztelettel; Kati
remélem sikerűlt az írásod de ez nagyon kemény dió
Biztos vagyok benne,hogy 5-ös lesz!
Nekem a szüleim mindig azt mondták,hogy ha olyan helyzetbe kerülnek,akkor hagyjam őket inkább meghalni,mint hogy gépek tartsák életben őket.És hozzátették,hogy ez nem bűn,hanem egy haldokló utolsó kérésének tiszteletben tartása.Természetesnek tartom,hogy minél többet akarunk a szeretteinkkel lenni,és olyankor minden másodperc ajándék,de amikor biztos a halál,akkor inkább az élő ember emléke maradjon inkább meg,mint egy gép által életben tartott szenvedő emberé.
Nagyon szép és megható az írásod.Viszont nekem az a véleményem,amikor már az ember abba a stádiumba jut,hogy a fájdalmait már nem bírja elviselni,és biztosan nincs esélye a gyógyulásra,akkor igenis könnyítsük meg az elmenetelét.Mikor már a kíntól,vizes a lepedője,a szemei könyörögnek,miért hagyjuk??Sokan éppen ezért félnek a haláltól.EMBERSÉGESEN ELENGEDNI!!!!!
Trixi 78-nak is írnám a gondolataimat.
Teljesen egyetértek veled. Én is átéreztem már ezt az érzést sajnos. Apukám kezét az utolsó leheletéig fogtam ,/ tüdőrákos csontvelő áttéttel/a halálos ágyán. De amikor annyira szenvedett már ,hogy a morfium sem segített nem enyhítette fájdalmát, bizony én is a jó istentől azt kértem ordítva ,hogy haljon már meg, ne szenvedjen tovább .... Tudom mert tanultam annak idején ezt a témát az eüben, nagy port kavaró téma érthető okokból.....Most mikor én is beteg lettem bizony hazudnék ha azt mondanám nem fordult meg a fejemben nekem is ,de én csak a halál küszöbén voltam csak ,így onnét hála isten vissza tudtam még fordulni. De akiknek már nincs visszaút azoknak valóban megváltás a halál......csicsi65-csilla
Sziasztok.!
Szia Balázs!
Megható történet biztosan 5-ös lesz.
Majd jelezd hányast kaptál rá.
Én magam nem értek egyet az eutanáziával.Nem hiszem,hogy egy életet el kell venni,amit ajándékba kaptunk annak idején mikor megszülettünk.Tény,hogy vannak esetek mikor azt látjuk,hogy nem bírjuk vagy éppen a hozzánk tartozó nem bírja tovább a fájdalmat.Még akkor sem hiszem,hogy el kell venni az életet.Ez lehet lelki törés vagy azt látja,hogy nekünk ő teher a minden napunkban és ő úgy gondolja jobb lenne már meghalnia.Ehhez nincs jogunk,hogy elvegyük valakinek az életét.A lelkiismerettel,hogy lehet elszámolni?Én semmiféle körülmények között nem tudnám elvenni valakinek sz élethez való jogát még akkor sem ha szenved.Mi csak azt látjuk,hogy fáj,sír de nem érzünk belőle semmit.Tényleg fáj,vagy csak bennünket sajnál,hogy ott kell vele lennünk és nézni,hogy ő szenved.Tüdőrákban halt meg az egyik barátom 2006.január 05.-én halála előtt rengeteget sírt,és mondta már nem bírja tovább,másfél évet szenvedett,de egyszer sem mondta,hogy nem akar élni.Még aznap halála napján beszéltünk vele és mondtuk,hogy délután 4 órára megyünk,és csak 10 percet késtünk.16 óra után 10 perccel érkeztünk,kerestük a kórteremben de az ágy nem volt sehol,és a nővér mondta,hogy 16 óra 00 perckor elhunyt.Soha az életbe nem bocsátom meg magamnak,hogy nem 10 perccel 16 óra előtt vagy korábban mentem.Akkor hogyan tudnánk magunknak megbocsátani ha elvesszük az életét.Ez csak az én véleményem....
Szia Balázs,szerintem 5 lesz mert nagyon tanulságos,megható az érzelmi oldalról fogtad meg inkább így jó,szerintem jóóóóóóóóóóóóóó!:)
Sosem értetgótem egyet az eutanáziával. A passzív formájával sem. Viszont a beteg kínjait csökkenteni módjában áll az orvostudományak. Az ír könnyen mások életéről, aki csak távolról szemléli/szemlélte a szenvedést. Én sajna nem. A gyerekem a kezem között halt meg, egy több ezer éve ismert és még mindig nem gyógyítható betegségben. Arra, hogy vígaaztaljam ott voltam én és az egész család. De meggyógyítani senki sem tudta. Pedig kísérleteztek rajta eleget. Az orvos nem mindenható, ezért ne rendelkezzen mások élete felett. A hospice otthonok működgetnek, de, akinek saját otthona van, szeretőő caládtagokkal, annak az a jó, ha otthon maradhat. Ahogy az én fiam is boldog volt, mikor a kórház ntenzív osztályáról az otthonába került. És a fejét az ölembe nyugtatva csukta örök álomra a szemét. Azóta is csak bánat él a szívemben, de senki iránt sem gyűlölség. Halandók vagyunk mindnyájan, és egyszer mindenkit elvesztünk.. Azért élhetett volna tovább is, mert jókedvű, aranyos emberke volt ő is, amikor éppen nem gyötörték a rohamok. Nem tudjuk az időpontot, egyikünk sem... De ne siettessük..
Kedves Balázs!
Elgondolkodtató az írásod. Ez egy olyan téma, amelyen már én is sokat gondolkodtam. Emberek vagyunk, akik ragaszkodnak az élethez, bármilyen nehézséggel és fájdalommal jár is. Ha ott feküdnék a halálos ágyamon, lehet,hogy pár nappal többet szenvednék, csak pár nappal többet láthassam gyermekeimet. Tudom őnekik ezt rossz lenne végignézni, de legalább velük lehetnék.
Inkább én is olyan kisangyal lennék, mint a te 17 éves ismerösöd,sokat segítenék,szeretném őket, hisz a nagymamámnál ugyanezt éltem át./ha Lesz időd ezt megosztanám veled/.
Elvesztettem egy barátnőmet is 38 évesen, rákos volt, a legvégsőkig küzdött,ott volt két fia. Minden tiszteletem az övé. Tudom, mikor az embernek megmondják mi a helyzet, nehéz lehet,nem tudom, hogy állnék fel belőle,de va két gyerekem, akikért a legvégsőkig élnék, még ha szenvednék is.
Megjegyzés küldése